|
|
|
"Nincs az a hit, mely töretlen maradna, kivéve egy igazán hűséges kutyáét." Tessy, Carmen, Dáma és Missy három golden retriever és egy hovawart története.
Első kutyánk Gáláns Tess 1994 július 01-én született. Ő az első golden retrieverünk, és még ma is nagyon sok szeretettel gondolunk rá, hiszen eszével és intelligenciájával már az első pillanatban levett minket a lábunkról. Tessy nyolc hónapos volt, amikor eltűnt, és még a mai napig sem derült ki, hogy mi történt vele több mint két és fél évig. Ekkor ugyanis valami csoda folytán előkerült: Hatvanban egy tenyésztő talált rá, és azonosította be, a tetoválási szám alapján. Nagyon boldogok voltunk, hogy Tess két és fél év után megkerült, de addigra megvásároltuk második kutyánkat Carment, törzskönyvi nevén Kasztorvári Flórát. Ő egy hovawart szuka, igen erős természettel, akarattal. Carmi bizony nem egy golden retriever, és teljes erőbedobással próbálta Tessyt újból elűzni a háztól. Több évünkbe került, mire a két kutya teljesen elfogadta egymást. Carmi házőrző, tehát ő lett a főnök, és Tessy ebbe idővel beletörődött, így lassan normalizálódott a helyzet. Tessyt 2005. november 13.-án veszítettük el. 11 és fél évig élt velünk, sokszor még ma, 2010-ben is úgy érzem hiánya pótolhatatlan. 2008. június 17.-én Carmen is az örök vadászmezőkre költözött! 13 évet élt velünk, most, hogy elment óriási űrt hagyott maga után a lelkünkben. Nagyon hiányzik!
Tessnek és Carminak is voltak kölykei. Tesstől három alom, Carmitól pedig egy alom született. Tess utolsó almából megtartottunk egy kölyköt, Ligeti Borostyán Dámát. Ő, 2002. július 1-én született, pont Tess 8. születésnapján. Úgy tűnik soha nem fog teljesen felnőni. Kislányunknak Eszternek igazi játszótárs, jó barát. Ma 2010-ben, már Dáma is betöltötte a hetedik évét. Pontosan a születésnapján, azaz 2008. július 01-én született meg tőle a harmadik alom. Ilyen véletlen szerintem nagyon ritkán adódik. Ezért úgy döntöttünk, hogy ebből az alomból megtartunk egy kölyköt. Ő Missy, aki egy napon született a nagymamájával és az anyukájával.
Tessy, Dáma és Carmen is az FDB által igazoltan diszplázia mentes. Mindhárom kutyánk dicsekedhet kiállítási eredményekkel. Kitűnök, CAC és egyéb jó eredmények születtek, képességvizsgával és tenyészszemlével is rendelkeznek. 2010-re Missy is megszerezte a tenyésztéshez szükséges tenyészszemlét, képességvizsgát és egészségügyi szűréseket. Most már rajta a sor, hogy méltó utóda legyen Tessynek és Dámának. |